zoldkakas

Leírás

A FURI (ún. zűrös helyzetű, atipikus tehetségű, átütő tehetségű stb.) gyermekek, fiatalok számára (3-26 éves korig) kívánunk olyan harmonikus környezetet teremteni és fenntartani, amelyben saját lehetőségeik kibontakoztatása mellett érettségi és/vagy szakmai végzettséghez juthatnak, miközben megalapozhatják későbbi karrierútjukat.

Ezeket a gyermekeket a többségi iskolák eltávolítják soraikból, többnyire magatartás-,  tanulásproblémákra hivatkozva. Mikor mi találkozunk velük, már több óvoda- vagy iskolaváltáson vannak túl.

Karrierútjuk tervezése, megalapozása és elindítása során éppen különös, atipikus, esetleg átütő tehetségük kibontakoztatására fókuszálunk. Az ide járó gyereknek gyakran gondot jelent megteremteni a kapcsolatot a belső világuk és a valóság között.

A pályázati támogatásból egy, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara által fejlesztett digitális terepasztalt vennénk. Ez az eszköz különböző érzékelési területeket kapcsol össze, elég izgalmas, hogy lekösse a kalandozó figyelmet, és ami a legfontosabb, szabadon játszanak vele, kipróbálják a dolgokat, vagyis tanulnak. Használható, persze, “komoly” dolgokra is: például a földrajzoktatást segítheti – miután mindenki kijátszotta magát. A terepasztalt más tanulócsoportok, szervezetek is használhatnák.

A csudaterepasztalról:
https://www.youtube.com/watch?v=O2xWS3Kxwbo
http://megazin.uni-miskolc.hu/campus/1202/innovacio_a_foldrajzoktatasban

 

Kiterjesztett valóság a Zöld Kakasban

Ketfarkukutya

  • 1000000 Ft

    Cél
  • Ft

    Eddig összejött
  • 0

    Nap van hátra
Így állunk: :
0%
Minimális összeg: Ft1000 Maximális összeg Ft0
,

Ketfarkukutya

90 Projekt | 0 Likeolt projekt

Bővebben.

About the campaign creator

×
Ketfarkukutya
,
90 Projektek | 0 Likeolt projektek

Kontakt

FB link