Mentőautóra gyűjtünk egy kijevi szeretetszolgálatnak
2800000 Ft
Cél-
174602 Ft
Eddig összejött -
0
Nap van hátra
Február vége óta segítjük az ukrajnai háború elől menekülőket ügyintézéssel, szállásszervezéssel, adományokkal – utóbbiról naprakész elszámolást vezetünk itt, de az adományok elosztásáról és a mindennapos munkánkról itt is olvashattok.
A 120-150 Budapesten ellátott családon túl most szeretnénk egy mentőautóval és egy furgonnyi tartós élelmiszerrel is segíteni a kijevi bajba jutottakat.
Van egy jó fej passzivista, Béla (nevezzük így, a valódi nevét nem szeretné elárulni), aki profi autószerelő – abból él, hogy lepukkant autókat vásárol, javít föl és ad el. Egy nap az az ötlete támadt, hogy ha már annyi jármű megy át a kezén és a szerszámain, miért ne szerezhetne egy mentőautót az egyik ukrajnai szeretetszolgálatnak – megveszi tök olcsón, feljavítja, és rajtunk keresztül eljuttatja a kijevi Máltának. Szuper ötlet, gondoltuk, és hogy ne csak egy csupasz mentőautó legyen, telepakoljuk tartós élelmiszerrel – az autó belső fölszereléséről a helyiek gondolkodnak majd.
Azt a tervet eszeltük ki tehát, hogy Béla (maradjunk ennél a névnél) beszerzi a mentőautót, fölpimpeli, mi megvesszük tőle (anyagáron, a munkát Béla adományként teszi bele), és egy nagyon nagy bevásárlás után telepakoljuk élelmiszerrel – majd ezt az egész szállítmányt eljuttatjuk a kijevi Málta mentőseihez.
És itt jöttök a képbe ti, mert megint a segítségeteket kérjük. Úgy számoltuk (vagyis számolta Béla), hogy az autó beszerzése és fölkészítése körülbelül 1,5 millió forintból jönne ki, a rakomány, a rengeteg kaja meg újabb közel másfél millió – ezért írtuk ki 2,8 millióra a gyűjtést. (Ez igazából hozzávetőleges összeg, de valahogy be kellett lőni.) A végén, ha már csak pár százezer hiányzik, azt hozzátesszük mi, természetesen, hogy minél előbb realizálhassuk a tervet.
Szóval, most erre készülünk, segítetek?
Legyen minden jobb!
(Ha önkénteskednél, itt jelentkezhetsz, ha csak alkalmanként ugranál be segíteni, itt találsz infót.)