(LEZÁRULT!) Segélycsomagot vinnénk Törökországba azoknak, akik mindenüket elvesztették a földrengésben
0 Ft
Cél-
1083613 Ft
Eddig összejött -
0
Nap van hátra
Törökország,
“Mindenhol összedőlt épületek, romok, fagy van, hó van, a kis utcákon is nehezen fértünk el. Káosz volt, mindenki menekül a városból. (…) A kislányom nagyon fél. Nagyon nehéz. Próbálom tartani magam, de amúgy a sírás kerülget. De a kislány előtt nem sírhatok. Akkor ő is sír.”
A fentieket egy magyar édesanya nyilatkozta a Fókusznak a Törökországra és Szíriára lecsapó pusztító erejű földrengés után. Nekik óriási szerencsével sikerült elhagyniuk a tízemeletes épületet, amiben éltek. Most rokonoknál húzzák meg magukat, összesen húszan laknak együtt egy kis faluban lévő nyaralóban, ahol sokszor víz sincsen.
Ez csak egyetlen család sorsa a megszámlálhatatlanul sokból. A február 6-i katasztrófának már több mint 20 ezer halálos áldozata van, otthonukat (illetve gyakorlatilag mindenüket) pedig ennél is jóval többen veszítették el. A következő hetekben, hónapokban az ő ellátásuk lesz a legfontosabb feladat, amihez rengeteg élelmiszerre és kötszerre van szükség.

MKKP Social Club csoportunkkal mi is szeretnénk segíteni a katasztrófa sújtotta területen élőknek. Terveink szerint február utolsó hetében indulnánk útnak egy megpakolt teherautóval, 3 és fél tonnát tudunk majd szállítani. Az adományaitokból minél több tartós élelmiszert, kötszert, elsősegély-felszerelést fogunk vásárolni. Köszönjük, ha hozzá tudsz járulni ehhez bármekkora összeggel!