Leírás
Alsózsolcán egy Natura2000-es magánterületre szeméthegy épült. Éljen! Gratulálunk és elmagyarázzuk, hogy miért is jó ez mindannyiunknak:
Utánanéztünk és bárkit kérdeztünk, úgy tudta, hogy az önkormányzat a főút mellől szállíttatta a romatelep és a Sajó közötti részre a szemetet december környékén közmunkásokkal. Persze olyan közmunkást nem találtunk, aki erről beszélt volna.
Kiderült, hogy máskor is jelölték már ki ezt a területet hasonló akciókra, csak akkor el is vitték tényleg. Most meg nem.
Elkezdtünk foglalkozni az üggyel, de mivel magánterület, így a közeli városban élő tulajdonost, egy nyugdíjas hölgyet szólított fel a hatóság a helyzet megoldására.
Megkerestük a polgármestert, és felajánlottuk, hogy ha segít a szemét elszállításában, mi segítünk a területre egy klassz játszóteret építeni.
Ezután annyi történt, hogy a hivatal felajánlotta a hölgynek, hogy ha kiválogathatja a hegyből a szelektíven leadható részt, azt elviszik (nekik ez amúgy semmibe nem került). Ez megtörtént, a tulaj csomót pénzt és energiát áldozott rá, de a hegy még így is nagyon nagy.
Közben az illegális szemétlerakókat is büntetik rendesen, hisz kb 6 kamera lesi a konkrét utcát. Már csak ezért is furcsa, hogy az egész hegyet a lakosság nyakába varrják.
De ki vitatná ezt egy cigánytelep esetében?
Így sajnos most nem játszótérre kell gyűjtenünk, hanem a szemét elszállítására. Köszi, ha segítesz!
Itt olvashatsz még a dologról: A BORSODI NATURA 2000-ES TERÜLET SZEMÉTHEGYÉNEK ESETE 2. RÉSZ
Most már adjuk már össze légyszi, ami még hiányzik és lehessen már a játszóteret tervezni! Az annyival klasszabb, mint ez a szemét dolog!
550 000,00 Ft
Cél203 722,00 Ft
Eddig összejött0
Nap van hátra
ID | Name | Amount | |
---|---|---|---|
5803 | 2 000,00 Ft | ||
4863 | 5 000,00 Ft | ||
4818 | 5 000,00 Ft | ||
4769 | 50 000,00 Ft | ||
4763 | 5 000,00 Ft | ||
4753 | 5 000,00 Ft | ||
4734 | 2 000,00 Ft | ||
4733 | 50 000,00 Ft | ||
4731 | 5 000,00 Ft | ||
4715 | 5 000,00 Ft |
Location: Magyarország
Funding Goal: 580 000,00 Ft
Raised: 92 000,00 Ft
Funded percent: 15.86 %
Date expired
Funding Goal: 558 000,00 Ft
Raised: 32 500,00 Ft
Funded percent: 5.82 %
Date expired
Location: Magyarország
Funding Goal: 111 005,00 Ft
Raised: 89 547,00 Ft
Funded percent: 80.67 %
Date expired
Location: Magyarország
Funding Goal: 3 000 000,00 Ft
Raised: 650 626,00 Ft
Funded percent: 21.69 %
Date expired
Posted on by Ketfarkukutya.